Vonalmenti üvegkorlát kivitelezése Nagytarcsán – esettanulmány
Úgy érezzük, a végeredmény nemcsak a megrendelő ingatlanjához illeszkedik tökéletesen, de a kivitelezés folyamata jól példázza a korlátok tervezésével és telepítésével járó esetleges kihívásokat és az azokra adott kreatív válaszokat is. Lássuk, hogyan is zajlott a folyamat!
Mit kért a megrendelő?
Nem ritka, hogy egy ügyfél konkrét elképzelésekkel érkezik, ami akár a tervezés folyamatát is gyorsabbá teheti. Nagytarcsai projektünk esetében megrendelőnk számára fontos volt, hogy a beltéri korlát ne bontsa meg a térélményt, ezért minél kevésbé legyenek láthatók a szerkezeti elemek. Ügyfelünk azt kérte, hogy a lehető legtisztább üvegfelület érvényesüljön, így a választás egy minimalista, vonalmenti rögzítésű üvegkorlátra esett. Ez a megoldás nemcsak esztétikai szempontból előnyös, hanem a modern építészeti trendekhez is kiválóan illeszkedik, így a megvalósításhoz minden feltétel adott volt.
Egy nem várt kihívás az üvegkorlát telepítésénél
A kivitelezés során egyetlen jelentős műszaki kihívással kellett szembenéznünk, ami sajnos egy már az építkezés végső fázisában lévő ház esetében néha előfordulhat. A burkolat alatt padlófűtés futott, ezért a rögzítő furatok mélysége semmiképpen sem haladhatta meg a 60 millimétert. Ez komoly tervezést igényelt, hiszen az üveg lépcsőkorlát stabilitását és biztonságát ilyen körülmények között is garantálni kellett. A helyszíni felmérés során éppen ezért precízen meg kellett határoznunk a rögzítési pontokat és olyan telepítési technikát kellett választanunk, amely garantálja, hogy a padlófűtési rendszer semmiképpen ne sérüljön a fúrás során.
Stabil, hosszantartó üveg lépcsőkorlát
A feladat megoldásához végül egy egyedi színre szinterezett vonalmenti sínrendszert építettünk be, amelybe 8+8 mm vastag edzett, laminált biztonsági üveg került. Ez a konstrukció nemcsak az elegáns megjelenést biztosítja, de még az ilyen, speciális telepítési körülmények mellett is garantálja a biztonságot. A laminált üveg azért is különösen előnyös, mert szerkezete miatt még egy esetleges sérülés után is egyben marad, így természetes, hogy ezt a megoldást kellett alkalmaznunk.
Persze, a legnagyobb kihívást maga a furatmélység jelentette, ami speciális technikát igényelt. A hagyományos mechanikai rögzítés helyett éppen ezért vegyi dübelt használtunk, amely kisebb mélység mellett is rendkívül erős és tartós kötést biztosít a betonhoz. Ez a technológia lehetővé tette, hogy a sínrendszer úgy is stabilan rögzüljön, hogy az alatta futó padlófűtés csövei veszélybe kerültek volna.
Tökéletes végeredmény egy újabb elégedett ügyféllel
A fenti kihívás szerencsére nem hosszabbította meg a kivitelezési időt, így a szerelés összesen két napot vett igénybe, és új ügyfelünk is rendkívül elégedett volt. Az első napon a vonalmenti sín pontos beállítása és rögzítése történt meg, amely a teljes szerkezet stabilitásának alapját adja. A második napon az üvegtáblák beemelése és rögzítése következett, majd elvégeztük a végső beállításokat és ellenőrzéseket, hogy minden elem tökéletesen illeszkedjen.
Ön is profi csapatot kérne fel üvegkorlátja kivitelezéséhez? Vegye fel velünk a kapcsolatot!