Miért van szükség fali kapaszkodóra?

Többszintes lakó- és középületekben nap mint nap közlekedünk teljes természetességgel lépcsőkön, sokszor rutinosan szedve/kapkodva a lépcsőfokokat, és nem foglalkozunk a fel- és lejárás sajnálatosan mindig fennálló veszélyeivel. De jó esetben nem is kell emiatt aggódnunk – a korlátok mellett a fali kapaszkodók vagy fogódzkodók lehetnek segítségünkre, ha véletlenül lendületünket veszítjük. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mikor vesszük különösen hasznukat.

Miért van szükség fali kapaszkodóra?

Kapaszkodó a stabil falon? Ugyan, minek az!

Míg a térben szabadon elhelyezett, mindkét oldalán nyitott lépcsők esetében nem szoktuk elvitatni a szegélykorlátok védelmező funkcióját, hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a fal mellett kialakított lépcsőfeljáróknál nincs szükség külön kapaszkodófelületre, hiszen bőven megteszi az is, ha a belső oldalra húzódunk, és menet közben alkalomadtán megtámaszkodnunk a sima falfelületen. Pedig ha egy óvatlan pillanatban elveszítjük egyensúlyunkat, ez nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy meggátolja a zuhanást. Ilyenkor mindenképpen jól jön a biztonságot nyújtó fali kapaszkodó, ami garantáltan kézre esik a veszélyhelyzetben. Az sem elhanyagolható, hogy az időseknek sokszor szükségük van arra, hogy az emeletre tartva időközönként megpihenjenek, és ilyenkor kulcsfontosságú, hogy adott legyen a megkapaszkodás lehetősége, bármelyik szakaszán is vannak a feljárónak.

fali kapaszkodó

Mindent a kéznek, semmit a szemnek?

Természetesen nem szívesen szerelnénk fel otthonunkba olyan elemet, ami ugyan hasznos, de rontja az összképet lakásbelsőnkben. Egy minőségi kivitelű fali kapaszkodó azonban ezen a téren is megállja a helyét. A vízszintes, ferde vagy függőleges pozícióban is kialakítható, a falfelület formáját követve akár szögletesen futó, akár görbén ívelt fali kapaszkodók minden túlzás nélkül esztétikussá tehetnek egy sima, díszítetlen lépcsőházat. A rozsdamentes acélból készült vagy acél illesztőkkel keretezett, fa fogódzkodók visszafogott, de mégis karakteres részévé válnak otthonodnak.


Ha lépcsődet te is rozsdamentes acél fali kapaszkodóval tennéd biztonságossá, küldd el nekünk egyéni igényeidet, és 24 órán belül jelentkezünk árajánlatunkkal!



INOXHUN ROZSDAMENTES KORLÁTOK